B'Day (2006-2007)
2006-ban Beyoncé a Dreamgirls felvételei után elkezdte második szólóalbumának az elkészítését. A new yorki Sony Music Studios-ban csinálta a felvételeket a régebbi munkatársaival, kiegészítve Rich Harrisonnal, Rodney Jerkinssel és Sean Garrettel. Az album dalainak felvételei majdnem három hét alatt elkészültek. 2006. szeptember 4-én, Beyoncé 25. születésnapján jelent meg második albuma B'Day címmel. Az album a billboard 200-as album listán rögtön az első helyen debütált 541,000 eladott példánnyal. Az B'Day a 2006-os év harmadik legjobban kelendő albuma volt. Az USA-ban 3-szoros platinalemez lett. Az albumon olyan sikeres számok hallhatók, mint például az Angliában első Déjà Vu melyben ismét közreműködik Jay-Z, és az Irreplaceable, mely 10 hétig vezette a Billboard Hot 10-as listát. 2007 április 3-án újra kiadták a B'Day-t, B'Day:Deluxe edition címmel, melyen több új szám hallható. Többek között felkerült az Irreplaceable spanyol nyelvű változata, a Listen és a Shakirával készült Beautiful Liar. Így összesen 10 videoklip készült az albumon hallható dalokból.
Az album népszerűsítése céljából Beyoncé világkörüli turnéra indult. A turné a The Beyoncé Experience nevet kapta. A 2007-es Grammy díj átadón Beyoncé megkapta a Legjobb R&B album díjat, és ő az első nő, aki az American Music Awards-on megkapta a Legjobb nemzetközi előadónak járó díjat.
2008 - I Am... Sasha Fierce

2008. november 18-án jelent meg Beyoncé harmadik albuma I Am… Sasha Fierce címmel. Beyoncé elmondta, hogy Sasha Fierce az a személy, akivé ő válik, amikor színpadon van. Az album igazából egy kétoldalú CD. Az egyik oldalon (I Am…), olyan számok hallhatók, melyek Beyoncé valódi személyiségét tükrözik, a másik oldalon (Sasha Fierce), pedig olyan számok hallhatók, melyek Beyoncé színpadi személyiségét tükrözik. Rodney Jerkinsnek egy interjúban elmondta, hogy az album stílusa kapcsolatban van a Cadillac Records című filmmel. A Cadillac Records egy életrajzi film, amely Etta James blues énekesnőről szól, melynek szerepét Beyoncé kapta meg.
2008-ban Beyoncé egyszerre jelentette meg az album első két kislemezét az "If I Were a Boy"-t és a "Single Ladies (Put a Ring on It)"-et. Mindkét kislemez világszerte sikeres lett. Az amerikai Billboard Hot 100-as listán az "If I Were a Boy" harmadik lett, míg a "Single Ladies (Put a Ring on It)" négy hétig állt az első helyen (2008-2009).
2008. december 13-án duettet énekelt a brit The X Factor tehetségkutató döntősével, Alexandra Burke-el, aki megnyerte a versenyt.
2009 - Turné és fellépések

2009 tavaszán Beyoncé világkörüli turnéra indul. A turné a Beyoncé's I Am... Tour nevet kapta, az út során fellép Amerikában, Európában (többek között Magyarországon), Japánban és Ausztráliában.
2009. január 18-án fellépett a Lincoln Emlékműnél, Barack Obama elnöki beiktatásának tiszteletére rendezett ünnepségen. 2009 január 20-án, a beiktatási bálon Barack és Michelle Obama első táncánál, Beyoncé énekelhette el nekik Etta James "At Last" című dalát. Az eskütételt és a beiktatási bált élőben közvetítette az amerikai ABC televízió.
2009. február 22-én Beyoncé fellépett egy zenés, táncos produkcióval a 81. Oscar gálán a díjátadó műsorvezetőjével Hugh Jackmannel, a High School Musical sztárjaival Vanessa Hudgenssel és Zac Efronnal, valamint a Mamma Mia! sztárjaival Amanda Seyfrieddel és Dominic Cooperrel. A produkcióban több világhírű film betétdalát énekelték el.
Minden idők legtöbb jelölését kapta Lady Gagával együtt a 2009-es MTV Video Music Awards-on, a kilenc jelölésből hármat sikerült díjra váltania, a "Single Ladies (Put a Ring on It) "-ért megkapta az "Év Videója" díjat. Hatalmas botrányt kavart az est során Kanye West, aki miután Taylor Swift megnyerte a "Legjobb női előadó" díjat (ebben a kategóriában Beyoncé is jelölt volt), felugrott a színpadra, kivette Swift kezéből a mikrofont és hangot adott meggyőződésének, mely szerint "Beyoncé készítette minden idők egyik legjobb videóját". Knowles miután átvette az "Év Videója" díjat, felhívta Swift-et a színpadra, hogy elmondhassa beszédét.
2009 októberében megkapta a Billboard "Woman of the Year" díját. Beszédében megjegyezte, hogy "ő a legszerencsésebb nő a világon".
Knowles 2009. november 5-én fellépett az MTV Europe Music Awards-on, ahol a "Sweet Dreams"-t adta elő. Négy kategóriában jelölték, ebből hármat váltott díjra: övé lett a "Legjobb videó", a "Legjobb dal" valamint a "Legjobb női előadó" díja.
Forrás: wikipédia |